Théba királya, Laiosz feleségével sokáig nem akart gyereket, mert azt a jóslatot kapták, hogy a születendő gyermek meg fogja ölni az apját, és anyját fogja feleségül venni. Azonban mégis gyermekük születik, akit halálra ítélnek és megbíznak egy szolgát, hogy tegye ki a csecsemőt egy hegyre. A szolga ellenben Korinthoszba viszi a gyereket Polübosz királyhoz, aki saját gyermekeként neveli fel Oidipuszt. Oidipusz fiatal korában ugyanazt a jóslatot kapja, ezért elhagyja Korinthoszt és a szüleinek vélt királyi trónt. Thébába indul, de az úton egy félreértés miatt megöli valódi apját (a thébai királyt). Amikor a városba ér, megtudja, hogy a várost Szphinx tartja rettegésben. Oidipusz megfejti a Szphinx találós kérdését, és így feleségül kapja az özvegy királynét, vagyis saját anyját. A házasságból két fia és két lánya születik (Polüneikész és Eteoklész, valamint Iphigénia és Antigoné) Egyszer, mikor járvány pusztít a városban, Oidipusz azt a jóslatot kapja, hogy a járvány addig fog tartani, amíg Laiosz gyilkosát meg nem találják. Miután kiderül az igazság, Iokaszbé öngyilkos lesz, Oisipusz pedig megvakítja önmagát, fiait pedig megátkozza, testvérháborút jósolva. Oidipusz hűséges leánya, Antigoné kíséretében bujdokolni fog. Oidipusz fiai, miután ők örökölték a királyságot, felváltva uralkodnak, de amikor Eteoklész megszegi az egyezséget, háború tör ki köztük. Polüneikész hazaáruló módon apósa, az argoszi király segítségével támad a saját hazájára. A háborúban a két testvér megöli egymást és nagybátyjuk, Kreon lesz a király. Az Antigoné című dráma a történetnek ezen a pontján kezdődik.

            A dráma alapkonfliktusát Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerjük meg. Kiderül, hogy Kreon, a király parancsot adott, hogy Polüneikész, a hazaáruló fiú holttestét temetetlenül kell hagyni. A holttest eltemetése a görögök származása szent dolog, hisz csak az kerülhet a mennyországba, akit eltemettek. Antigoné elmondja Iszménének, hogy arra készül, hogy szembefordul a király parancsával és eltemeti fivérét. Iszméné figyelmezteti, hogy a királlyal senki sem szállhat szembe, Antigoné viszont azt válaszolja, hogy az istenek akarata fontosabb a király akaratánál.

            A megjelent magatartásformák:

Antigoné: eltökélt, szándékában megingathatatlan, az istenek akaratában feltétel nélkül hisz, bátor, ellentmondást nem tűrő, képtelen a kompromisszumra, a megalkuvásra.

Iszméné: viselkedése leginkább áll közel az átlagember magatartásához, ő képtelen a cselekvésre, nem tud és nem is akar változtatni a világ, a férfiak által diktált szabályok rendjén, számára az élet fontosabb, mint a jó ügy érdekében vállalt halál.

Kreon: feltétel nélkül hisz a parancs, a fegyelem erejében, érzéketlen az emberi kapcsolatok iránt, mindenütt hátsó szándékot sejt, állandóan attól fél, hogy valaki a rend ellen lázad, gőgös, nem hisz abban, hogy fölötte is áll egy hatalom, melynek saját hatalmát is köszönheti, amikor pedig erre –késve- rájön, már túl késő, bukása elkerülhetetlen.

Haimón: vívódik apja és szerelme között két egyaránt erős emberhez fűzi érzelmi kötelék őt. Rájön azonban, hogy Antigoné cselekszik helyesen, ezért megpróbálja meggyőzni apját, de nem jár sikerrel. A lelkében dúló hatalmas szenvedély akkor válik nyilvánvalóvá, mikor karddal támad apjára.

A vének kara: nem vesznek részt aktívan a cselekményben. Végig Kreon szemszögéből vizsgálják az eseményeket, őt támogatják, erkölcsi elvek alapján.

            Antigoné végig a darab folyamán hősként viselkedik. Amit teszt, olyan elveknek engedelmeskedve teszi, melyek a görög társadalomban megkérdőjelezhetetlenek voltak; az istenek feltétlen tisztelete mindennél előbbre való volt. Antigoné feltétlen hite annál is inkább tisztelni való, hogy mint az a mondakörből kiderül, családját már régóta sújtják isteni átkok  Antigoné elfogadta ezt, soha nem kérdőjelezte meg az istenek parancsainak helyességét, vagy jogosságát. Ez az egyetlen erő, hatalom, amiben hisz, ez tölti el egész lényét, képtelen feladni ezt, vagy akár engedni ebből. Különbözik mindenkitől, aki a környezetében él, eltökéltségével, kérlelhetetlenségével megijeszti az embereket, így magányossá válik.

            A kar nem vesz részt aktívan a cselekményben. Szerepük, hogy tanácsaikkal támogassák a királyt. Végig Kreon oldalán állnak, nyíltan nem byrálják a király tetteit. A kar számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy az istenek Antigonét támogassák, még akkor sem ismerik ezt el, amik már nem kell félniük Kreon haragjától.